Könyvek  -  Stílusok  -  Könyvtárak

V. Román stílus

Román stílusnak, illetve romanikának nevezzük az európai országok 11. és 12. századi műalkotásainak együttesét. A román kor az ezredforduló környékén kezdődött és a francia gótika elterjedéséig, a 13. század elejéig tartott.

A román stílus elnevezés arra utal, hogy az új iskolák Róma ókori művészetéből merítettek. A római stílus, azaz „Le roman style” elnevezést a 19. század első felében, Franciaországban honosította meg Arcisse de Caumont művészettörténész, s ezt később a magyar művészettörténet a kifejezés tükörfordításával, román stílus néven örökítette át.

Egyházi építészet

Mainz, székesegyház

A román stílusú építészet legmeghatározóbb elemei a templomok és kolostorok, megjelenésük a harcos egyház, a belviszályoktól és külső fenyegetésektől gyötört kereszténység jegyeit tükrözi: zömök formák, vastag falak, lőrésszerű ablakok. A stílusjegyek a korai keresztény, valamint a karoling építészetet ötvözik. A középkori egyházi építészet előképe az ókeresztény bazilika, amelynek jellemzői a középen kiemelkedő főhajó és az oldalt elhelyezkedő alacsonyabb mellékhajók. A román stílusú templomokra jellemző az egyes térrészek világos elrendezése. A templom alkalmanként erőd is volt, a helyi lakosok ellenséges támadás esetén a környék egyetlen kőépületébe menekültek és oda menekítették kincseiket is. A tömör, vastag falak, a kis résszerű ablakok a kor fegyverei ellen biztos védelmet nyújtottak.

Könyvfestészet

Evangélium, 12.század

Az írországi könyvfestészet nagy szerepet játszott a karoling- és később az Ottó-kori festészet kialakulásában. Ez főleg a missziós tevékenységük miatt volt lehetséges. A korai kolostorokban hatékony scriptóriumok működtek és a kéziratok hamarosan Európa-szerte ismertté váltak a királyi és fejedelmi udvarokban. Az ír-angolszász hagyomány még sokáig hatott a kontinens művészetére. Az első Ottó-kori kéziratok bizonyíthatóan karoling kódexek másolatai voltak. Később a 11. és a 12. században a helyi kolostori iskolák már nem játszottak olyan fontos szerepet, mint az előző évszázadokban. Jelentősen megnövekedett a művészetpártoló világiak száma, az uralkodó mellett már a nemesek is rendeltek értékes kódexeket. A királyi udvar és környezete megteremtette a művészi hatások cseréjének lehetőségét, a művészet lokális művészet helyett birodalmi művészetté vált. Később az egész érett középkorban Itália volt az Alpoktól északra működő könyvfestők formakincsének forrása, kódexeik egészen Angliáig eljutottak.

A középkori könyvfestészet leggyakoribb témája Krisztus élete, csodái és szenvedéstörténete. Legtöbbször az evangéliumokat díszítették ezekkel .Krisztus szenvedéseit általában kevésbé hangsúlyozták, pl. az Ottó-korban hagyományosan Krisztus csodáira helyezték a hangsúlyt. A kódexekben sosem törekedtek Krisztus teljes életének illusztrálására, és a megbízók a Megváltó életének pozitív eseményeit akarták látni, hatásos, reprezentatív formában. Esztétikailag "eladhatóvá" akarták tenni az üdvtörténetet. Ez arra utal, hogy az egyház nagy súlyt fektetett a - mai szóval élve- propagandára.A képek felépítésében, valamint díszítésében a szigorú, statikus ornamentális elv uralkodik, míg a részletekben a sablonos ábrázolás az irányadó. A testek megjelenítése síkszerű, a fő kifejezőeszköz a vonal, a benne rejlő ábrázolási lehetőségeket alaposan kiaknázzák, a fedőfestékek alkalmazása mellett előtérbe kerül a tollrajz, ami alkalmanként színezett.