Könyvek  -  Stílusok  -  Könyvtárak

XV. Olvasástörténet

A közel három évezred alatt az olvasásnak sokféle módja, technikája, módszere alakult ki. Nincs mód a különböző korok olvasásának bemutatására, és arra sem, hogy a különböző korszakokat olvasásukkal jellemezve megtárgyaljuk. Néhány általánosítás viszont megengedhető. Az egyértelmű, hogy az olvasásmódok (pl. hangos, mormoló, csöndes) és a különböző célú olvasás (pl. örömszerző, élvezeti,  illetve az utilitas, vagyis a haszon- és előnyszerzésből, érdekből való stb.) nem egymást váltják, az olvasás fejlődéstörténete nem lineáris, nem olvasásmódok és technikák egymásutánja. Az alapvetők viszonylag korán kialakultak, mintegy állandónak bizonyultak, különböző mértékben, de a legtöbb korszakban jelen voltak. A változás az arányok és a hangsúlyok módosulásában mutatkozik meg. Az ikonográfia és a leírások már az ókori olvasás sokszínűségét mutatják: olvasás magányosan és hallgatóság előtt, a tanító iskolai felolvasása, a szónok, amint írásból tartja beszédét, a kocsiján utazó olvasó, heverő vacsoravendég felolvasást hallgat, az oszlopcsarnok alatt állva vagy ülve olvasó fiatal, olvastak vadászaton és éjszaka, hogy elűzzék az álmatlanságot stb.

Az olvasás története a görögöktől (a betűírástól) a 19. század derekáig kidolgozottabb – a megelőző időszakra inkább sejtések vannak, a későbbiekre vázlatosság jellemző. Az olvasástörténészek két olvasási forradalmat jelölnek meg, a 12. századra és a 18. század második felére; a harmadik is sejthető (20. század), de jellemzői még nem kristályosodtak ki.
Az első forradalmat elsősorban az olvasás elcsöndesedésével, a másodikat az intenzív olvasásról az extenzívre való átváltással, mindenekelőtt a polgári olvasóközönség kialakulásával írják le. A "forradalmakat" célszerű idézőjelbe tenni. Inkább permanens vonásaikkal jellemezhetők, inkább evolúcióról, mint revolúcióról lehet szó. Huzamosabb készülődés után új vonások kerültek előtérbe, mások – gyakran búvópatakként – ismételten előbukkannak. Nincsenek "tiszta" időszakok, az olvasás története tele van együttélésekkel, átmenetekkel, az egyes korszakok elsősorban domináns vonásaikkal jellemezhetők. Például a sokfélét olvasó extenzív olvasók, ha feltűnő kuriózumnak is számítottak, jelen voltak mind az ókorban, mind a középkorban, ahogy az extenzív olvasó gyakran vissza is váltott az intenzív olvasásra, vagyis újra és újra olvasta – immár nem lelki táplálékát vagy tanulmányi anyagát, hanem – kedvenc regényét. Mindkét forradalom jelentékeny olvasóbővüléssel járt, kapcsolatba hozható az előbbi a nyomdászat, utóbbi a nyomdászat technikai forradalmának kiváltásával.

Az olvasásra, olvasásmódokra, módszerekre, technikákra ugyanúgy jellemző, miként a beszédet is megelőző technikáktól az íráson és nyomtatáson át a legújabb elektronikus közlési, ismeretrögzítési, közvetítési technikákra is, hogy a mindenkori közlési és közvetítési rendszerek magukban foglalják a valaha létezett összes technikát és módszert. Az olvasás területén sem bizonyultak a régiek fölöslegesnek és helyettesíthetőknek, hanem minden lényegi változáskor, új olvasási mód és technika keletkezésekor, az olvasással kapcsolatos társadalmi gyakorlat újrarendeződésére került sor. Az emberiség, különböző csoportjai, az egyes ember az ez idáig kialakított valamennyi olvasásmódot, olvasási módszert hasznosítja. Olvasástörténeti törvényszerűségnek tűnik, hogy az új korszak írásbelisége mindinkább sokszínűvé válik, egyesíti a régit és az újat.

Ezért megismerésük és megismertetésük szükségszerű és nélkülözhetetlen. Az olvasás történetéből kiolvasható jó hír, hogy az új rögzítési és közvetítési technikákkal egyidejűleg, új hordozók születésével, jelenkorunk ismét sajátos és az új körülményekkel adekvát olvasásmódokat és technikákat fejlesztett ki, várt el az új információs korszak viszonyai között. A jelen mindig az új és régi – nem ritkán kemény – küzdelme közepette kialakított új szereposztásban született meg. Számos jel szerint ma is ennek, vagy hasonlónak vagyunk részesei.

"A történelem sehol másutt nem ismétli magát annyira, mint az olvasás történetében, ahol az olvasók minden új generációjának ugyanazokon a tanulási és felismerési fázisokon kell keresztülmennie, mint elődeinek" – írta Malcolm Parkes a koraközépkor monasztikus olvasási gyakorlatáról írt tanulmánya összegzéseként .Az olvasástörténet tanulmányozásának másik üzenete, hogy az egyes ember egyéni gyakorlatának kialakítása, fejlődése, olvasási módjának és technikájának elsajátítása során – persze rendkívüli módon lerövidítve, történetileg viharos gyorsasággal! – nagyjából ugyanazt az utat járja be, amit az emberiség már bejárt. Az emberpalánta ugyanúgy a némaságból indulva, mozgással és mimikával, sőt sírással történő "beszédtől", közléstől jut el a szóbeliséghez, majd ettől sajátos, változatos, sokrétű írásos és olvasásos életszakaszába lép át. Ezen belül a hangos olvasástól a mormolón át a csöndes olvasásig tartó folyamat is erősen hasonlít a törzsfejlődéshez. Abban is fennáll a hasonlóság, hogy szükség esetén és a maga helyén valamennyit hasznosítja. Ezért ma már el kell sajátítania a modern rögzítési és közvetítési technikáknak, új írásmódoknak megfelelő, mindenki számára nélkülözhetetlen "olvasási" technikákat, olvasásmódokat.

Korunkban új írásbeliség jött létre, mellyel adekvát olvasási technikákat kell kialakítani, illetve máris új olvasásbeliség alakult ki. Emiatt újra kell gondolni az olvasás szerepét a megismerésben, tanulásban, személyiségfejlesztésben, a mindennapokban. Az oktatásnak rég túl kellett volna lépnie a grafikus jelek feloldásának elsajátíttatásán, el kellett volna jutnia az értő olvasáshoz, melybe beleértendő az ismeretek és hordozóik kiválasztása, értékelése és az egyén ismeretanyagába integrálása. Vagyis az iskolának újra kell gondolnia a "kitágult" és rendkívül sokféle, sokrétű olvasás korában az olvasásra való felkészítés kereteit, módszereit, eszközeit.